14. Rész - El kell tűnnünk innen!

Sziasztok.!:)

Ahog ígértem itt vagyok és meghoztam az ÚJ részt is.:D
Nem tudom mennyire lett izgalmas, érdekes de ezt majd Ti eldöntitek.;)
Ööömm nem készültem  nagyon semmi szöveggel, szóóóval jó olvasást és komizzatok.! <3



Ránk találtak!

- Kik? Kik találtak ránk? - néztem rá értetlenül. Semmit sem értettem.
- A szüleid. - suttogta. A szüleim. Ki kell mennem! Nem fognak megölni. Nem fognak. Meg kell őket ismernem. Tudnom kell hogy kik a szüleim. 
- Ki megyek! - mocorogtam.
- Dehogy mész! Hülye vagy?! - ragadta meg Justin a karomat. 
- Tudnom kell hogy kik a szüleim! - mondtam kicsit hangosabban, de ő azonnal befogta a számat.
- Megakarod öletni magad? Mert akkor menj leszarom, de ha meghalsz nem az én hibám lesz! - mondta halál komolyan.
- Oké nem lesz semmi baj. Minden oké lesz. - nyeltem egy nagyot.
- Ne menj kérlek! - hirtelen olyan volt mintha aggódna értem...de az nem lehet. Hogy Justin Bieber bárki miatt is aggódjon? Ugyan már. 

Nagy levegőt vettem és lassan kinyitottam a szekrény ajtaját.  Igen féltem, de valahogy megnyugtatott az a tudat, hogy odakint a szüleim vannak. Akik megakarnak ölni...lehet, hogy mégsem volt olyan  jó ötlet kijönni...

Lassan lépkedtem kifelé. Hangokat hallottam.
- Hol lehetnek? - kérdezte egy női hang.
- Nem tudom tűnjünk el innen. - válaszolt egy férfi.  A nappaliban vannak. Ez biztos.   Hatalmasat  dobbant a szívem amikor leértem. Oldalra fordultam. Ott voltak és engem néztek.
- Lexy!
- Anya? - kérdeztem könnyes szemekkel.
-  Igen én vagyok az. - jött oda és ölelt meg. Akármennyire is rettegtem visszaöleltem. Mégsem annyira félelmetesek. Egyáltalán nem néznek ki úgy, mintha megakarnának ölni. 
- Engedd el! - jött le Justin egy fegyvert tartva kezében.
- Semmi baj Justin! Nem bántanak. - fordultam felé.
- Tedd el a fegyvert! - szólt az apám. Vagyis gondolom ő volt..
- Tűnjetek el innen! - szólt vissza Justin. 
- Tedd el azt a rohadt fegyvert vagy.... - ordította a férfi.
- Vagy mi lesz? - kérdezte Justin. Az "apám"  abban a pillanatban elkapta a karomat és a nyakamnál fogva magához  szorított. 
- Engedd el Lexyt! 
- Mert ha nem?
- Szét lövöm azt az ocsmány fejedet! - fogta rá a fegyvert Justin. Nagyon féltem.  Féltem? Dehogyis, rettegtem! Sejtettem hogy mi  fog történni, de nem akartam...nem akartam meghalni. 
Az engem szorongató apám csak felnevetett,  nekem pedig olyan érzésem támadt mintha égne a hasam...aztán minden elsötétült. 



- Lexy ébredj! Hallod kelj fel! - rázogatta óvatosan valaki a karom. Lassan kinyitottam a szemem és Justint pillantottam meg. 
- Mi történt? - kérdeztem rekedten.
- Szedd össze magad el kell tűnnünk innen! - állt fel is elindult kifelé.  Felültem az ágy szélére, majd lassan felálltam. 
- ÁÁÁÁÁÁÁÁ! - üvöltöttem abban a pillanatban amint felálltam. Kezemet hasamhoz kaptam és összeestem.  Iszonyatosan fájt. Fájt, égett, feszült minden rossz amit el tudtok képzelni.  Szemeimbe könnyek szöktek. 
- Lexy! - rohant oda Justin. - Bocs elfelejtettem szólni. Gyere! - segített visszafeküdni. 
- Mi az isten történt? - kérdeztem rémülten.
- Az apád kis híján megkéselt téged. Én mondtam, hogy veszélyesek és megakarnak ölni, de te megint mentél a hülye fejed után! - üvöltött.  Pólóm aljhoz nyúltam és lassan felhúztam.  Elborzadtam a látványtól.  Undorító volt. Egy közel 15 cm-es vágás volt a hasamon....de már össze volt varrva és iszonyatosan feszült..
- Te varrtad  össze? - néztem Justinra.
- Igen. Nagy nehezen elüldöztem a szüleidet és mielőtt túl sok vét vesztettél volna, összevartam. 
- Köszönöm. - ültem fel.
-  Gyere bekötözöm a sebet és amilyen gyorsan csak tudunk, elindulunk. - indult a fürdő felé.
- Hova megyünk? - mentem utána nehezen.
- A Kaliforniai - félsziget déli részére. 
- Tessék? Miért és mi lesz Casievel és Pattival?! - kérdeztem egy kicsit magasabb hangnemben. 
- El kell tűnnünk innen! Nem maradhatunk itt! Bármelyik pillanatban  visszajöhetnek és megölhetnek. Ha visszajönnek nem találhatnak itt minket. 
- És ha Casie és Pettie jön vissza? Velük mi lesz, őket fogják megölni vagy mi a franc? - kiabáltam. 
- Nem jönnek már ide! Felhívtam anyát elmeséltem neki mindent és nem fognak ide visszajönni! Amint Casiet megműtik és kijönnek a kórházból Florídába mennek.
- Az nem lehet! Így sosem fogok találkozni a húgommal! - nem tilthatnak el Casietől!
- Ne hisztizz már annyit! 2 havonta találkozhattok. Egyik alkalommal ők jönnek hozzánk, másik alkalommal pedig mi megyünk hozzájuk.  De együtt nem maradhattok mert úgy ők is veszélyben vannak. 
- Oké ez még elmegy de...veled kell laknom? - mutattam rá.
- Ugyan már cica tudom hogy örülsz neki. - mosolyodott el.
- Nem vagyok cica és nem kurvára nem örülök neki! - mentem ki. Tessék amikor az ember már azt hiszi, hogy normális tuti elrontja valamivel.

Egy órával később már útra készen voltam. Rohadtul nem volt semmi kedvem menni főleg  nem úgy, hogy  nem köszönhettem el Casietől.

Bejelentés!

Sziasztok!

Nagyon sajnálom hogy hónapok óta nincs rész, de tudjátok suli edzések...
Már megvan /gondolatban/ hogy mi lesz a következő részben csak le kéne írni.. de, ha minden igaz pénteken vagy szombaton lesz időm és megírom a következő részt!

Aztán amikor beléptem és megnéztem a blogot szó szerint nem kaptam levegőt!  Amikor utoljára itt jártam 28 rendszeres olvasóm volt, de mostanra már 31 van! *o*  Iszonyatosan boldog vagyok és nem tudom, hogyan köszönhetném ezt meg. De tényleg. 
 Ti vagytok a világ legjobb olvasói nagyon szeretlek titeket és köszönöm!! <3 

UI: szavazzatok!;)