15. Rész - Új élet, régi ismerős

Sziasztok!:)

Na, hát akkor kezdem is... Iszonyatosan nagyon sajnálom, hogy több mint 5 hónapig nem hoztam részt (se itt, se a többi blogomban) de kicsit elhanyagoltam 1-2 dolgot mostanában.. 
Egyik nap elkezdtem gondolkodni  és rájöttem, hogy nem volt jó döntés itt hagyni ezt az egészet.. Hiányzott, nagyon hiányzott ez a hely. De ami a legjobban hiányzott azok Ti vagytok♥!
Elképesztő dolog amit Ti itt leműveltetek 5 hónap alatt ÚGY, hogy nem hoztam részt és nem voltam itt veletek.  
A rendszeres olvasóim száma  28-ról 38-ra nőtt és  az oldalmegjelenítések száma TÖBB mint 16.000 lett! 
Esküszöm, amikor megláttam ezeket kis híján elbőgtem magam! Fantasztikus érzés átélni mindezt és sosem gondoltam volna, hogy  valaha az életben eljutok idáig. És ezt mind Nektek köszönhetem! Mert Nélkületek ez nem sikerült volna, és Nélkületek most sehol sem lennék.  
Köszönöm, köszönöm, köszönöm nagyon szépen köszönök  mindent♥! Egyszerűen imádlak titeket mindennél jobban! 

És hát, 5 hónap után íme meghoztam a 15. részt!:) Nem lett valami jó sőt, de kérlek nézzétek el nekem, még vissza kell zökkennem az írásba.

Jó olvasást!♥


Nem akartam, egyáltalán nem akartam itt lenni. Főleg nem Justinnal.  Mindenféle érzelem keringett bennem. Féltem, hogy itt is megtalálnak, féltettem Casiet is, hisz már több mint egy napja nem beszéltem vele, féltem, hogy teljesen magamra fogok maradni.  Fogalmam sincs mihez kezdjek most az életemmel. 

Nem hiszem, hogy Justin olyan nagyon sokat fog velem foglalkozni.  El lesz ő a naponta cserélt "barátnőivel" és a drogos haverjaival.  És, ha valami csoda folytán megváltozik? Netalántán úgy fog viselkedni mint ha a bátyám lettem? Nem ez kizárt. Ő nem ilyen.

Egész délután az ágyamon ültem és gondolkoztam. A kipakolással már sikeresen végeztem és egész otthonos lett, a  nem túl nagy méretű szobácskám.  
A délutáni "izgalmas" programom végeredménye az lett, hogy fogtam magam és eljöttem egy kicsit sétálni. A telefonomat kikapcsoltam. Nem akartam, hogy bárki zavarjon. Nyugalmat akartam és egy kis friss levegőt. 
Egy közeli park féleségbe  kötöttem ki és végül leültem egy  üres padra.  Fogalmam sem volt hol vagyok. De talán jobb is így. 

A távolba meredve megláttam egy kisebb csapatot a fűben ülve. Igen jókedvűnek tűntek, de gondolom közrejátszott a földön szétdobált sörös és már alkoholt tároló  üvegek tartalma.  Fiúk - lányok vegyesen megtalálhatóak voltak a csapatban. Volt köztük 2 szerelmes pár is akik innen nézve igen édesek voltak. Az egyik fiú aki velem szemben ült észrevette, hogy őket nézem és rám emelte tekintetét.  Oldalt rövidre nyírt,  ám felül hosszabbra hagyott kivasalt  sötét barna haja eltakarta egyik tökéletes kék szemét ugyancsak tökéletes arcán. Telt ajkait beszédre nyitotta és rám mutatott.  A banda többi tagjának szemei is rám szegeződtek. Gyorsan végignéztem a társaságon, de mielőtt elkaptam volna fejem és elindultam volna valamerre, szemem megakadt az egyik lányon.  Középhosszú szögegyenes szőke  haja befonva lógott vállán és kidülledt zöld szemeivel bámult felém.
A felismerés villáma csapott belém.

- Tori? - suttogtam magamba.   Ezzel a lány elkapta fejét, eszeveszett gyorsasággal felállt és elrohant. A többiek kíváncsian néztek utána és az egyik lány utána ment. 
Miután feleszméltem én is inkább felálltam és próbáltam megkeresni a visszafelé vezető utat.

Sosem voltam valami talpraesett és ez most is bebizonyult. Négy  utcán mentem végig, mire csodák csodájára és háromnegyed óra után  visszaértem és fáradtan dőltem le ágyamba.
Nem tudtam kiverni fejemből a parkban történteket.  Biztos, hogy nem Tori volt...hisz ő otthon van Jacksonville-ben. Mit keresne itt?! Lehetetlen. Felejtsd el őt Lexy! Biztos csak  hiányzik, az a lány pedig nagyon hasonlította rá, te meg bemeséled magadnak az egészet.  
Új barátokat kell szerezned Lex!  Új embereket kell megismerned és akkor minden jó lesz!  
De mégis hogy? Hogyan szerezhetnék új barátokat? Ha itt ülök egész nap, bezárkózva a szobámban és sajnálkozni a régi életem miatt, akkor tényleg egyedül maradok. 
Megvan! Iskolába fogok járni! Elvégre még csak 10.es vagyok és le is kéne majd érettségiznem. 
Nem hagyom, hogy kárba vesszen 10 évnyi gürizés a kitűnő bizonyítványért! 

Felálltam ágyamról és Jus szobája felé vettem az  irányt. 

- Justin! - nyitottam be a szobájába. 
-  Basszus! Nem tudsz kopogni?! - nézett ijedten rám.
- Csak nem megijedtél? - nevettem el magam.
- Hahaha rohadt vicces. Mit akarsz? - rakta le telefonját maga mellé.
- Iskolába akarok járni!
- Minek? Az strébereknek való. - állt fel és elindult a konyha felé.
- Mert nem akarok egész nap unatkozni és új barátokat akarok. - ültem le a pulthoz. 
- Az unatkozásodra máris tudok egy megoldást. - vigyorgott perverzen.
- Felejtsd el! 
- Igazából leszarom mit csinálsz, 18 éves vagy menj és iratkozz be egybe, ha annyira iskolába  akarsz járni. - és felment. 

Lehetséges dolog, hogy egy ember elfelejti a saját születésnapját? Nem valószínű. Ám ez nekem mégis sikerült. Ma van a szülinapom!  18 éves lettem.  És Justin emlékezett rá.  Vagy csak felment facebookra. Na bumm ennyit arról a reményről, hogy ő kedves. 

Felmentem  a szobámba, elővettem a laptopomat és kutakodni kezdtem a neten iskolák után. 
Próbáltam valami olyasmit keresni ami közel van és viszonylag jó színvonalú. 
Már éjfél is elmúlt és kezdtem feladni, amikor találtam valamit.   

"Jordan Sports High School Califnornia"

Ez a tökéletes suli számomra! Itt minden a sportról szól! Heti  15 tesióra?!  Jézusom de imádnám! Még vagy egy órán át böngésztem az iskola honlapját és eldöntöttem, hogy holnap bemegyek és beiratkozom. Végre egy iskola, amire azt mondom, hogy igen ide akarok járni!  

Gyorsan lefürödtem, felvettem a pizsimet és bebújtam az ágyamba. Nehezen tudtam csak elaludni, mert izgatott lettem a suli miatt, de nagy nehezen sikerült. 

Álmomban egy hatalmas ház tetején álltam és leugrani készültem.  Meguntam az életem. Nem volt már senkim. Se szüleim, se családom, se barátaim. Teljesen egyedül  vagyok. Semmi értelme az életemnek. A halál gondolata megnyugtatóan hangzik. Nincs benne semmi félelem. A halál jó és békés. Csend és nyugalom van.  Nincs semmi zavaró tényező. Csak a jó. Gondolatmenetem után kisétáltam a ház szélére, felnéztem az égre, szemeim becsuktam és ugrottam. 

Fantasztikus érzés volt a levegőben lenni és zuhanni. Semmi teher nem volt, megfeledkeztem mindenről. Csak zuhantam le a mélybe. 

Telefonom csörgésére riadtam fel. Szemeim kipattantak és körülbelül ugyanilyen gyorsasággal keltem ki és vettem birtokba a fürdőt. 

Villámsebességgel  zuhanyoztam le és mostam meg hajam.  Felvettem  az előre bekészített fehérneműmet és hajamat kezdtem megszárítani.  Durván 25 percbe telt, mire megszáradt derékig érő barna hajam. Hálaégnek sok mindent nem kellett vele csinálnom mivel alapból egyenes.  Egy kevés sminkkel mázoltam ki magam, hogy kinézzek valahogy. Ruhámmal sem vacakoltam sokat felvettem egy sima farmert, egy fekete pólót, egy rövidebb farmerkabátot és egy fehér adidas cipőt és már mentem is.

~ 2 órával később

- Rendben Miss. Redd akkor a következő órára már be is mehet, ha úgy érzi. - mosolygott kedvesen az igazgató.  Szimpatikus a hapek, és a tanárok is azok. Már amennyivel eddig találkoztam. 
- Nagyon szépen köszönöm Mr. Roger! - álltam fel én is.
- Jöjjön, megmutatom hova kell mennie! - nyitotta ki előttem az ajtót. 
Kiléptünk a tanáriból és az üres folyosón lépkedtünk egészen a második emeleten lévő 112-es terem elé. Mr. Roger határozottan lenyomta a kilincset és belépett az osztályba. A teremben lévő diákok gyorsan helyükre siettek, és az igazgatót figyelték. Mindaddig, amíg én be nem léptem a terembe. Onnantól kezdve mindenki engem bámult. A teremben megpillantottam azt a kisebb - nagyobb bandát, akiket tegnap a parkban láttam. És ott volt az a lány is, aki veszélyesen hasonlít Torira.  Aztán az igazgató  elkezdte mondandóját.  
- Gyerekek! Fontos bejelenteni valóm van. A  mai naptól kezdve új osztálytársatok lesz! Kérlek legyetek vele kedvesek és fogadjátok be! A hölgy pedig nem mást, mint Lexy Reed. 
- És Justin Bieber! - lépett be egy 50es éveiben járó nő, Justinnal (?) az oldalán. 
- Á igen. És Justin Bieber! - mosolygott az igazgató. Nem értem. Mit keres itt?
- Minek jöttél ide? - suttogtam neki. 
- Nem gondolod, hogy egyedül hagylak?! - mosolygott, de nem rám, hanem az egyik nem igencsak cicababának kinéző lányra. 

Szerencsém volt, ugyanis egy nagyon aranyos lány mellé ültettek. Leila-nak hívják és 17 éves. Az egész napot együtt töltöttük. Justin elvolt a többi lánnyal akik odavoltak érte, és ahogy sejtettem engem egyedül hagyott. Mondjuk mit is vártam. Leila nagyon kedves  megmutatott mindent, és mindenkiről elmondott mindent. Megtudtam, hogy az az irtó cuki srác, akit tegnap láttam a parkba ő is osztálytársunk,  Nathennek hívják és holnap már ő is jön csak ma úszóversenyen van. Viszont megtudtam azt is, hogy az szőke lány...ő Tori Wellsmond...aki e legjobb barátnőm volt még otthon.

- Leila! Tori hova ment harmadik óra után? - kérdeztem kicsit félve.
- Rosszul lett és hazament. De..mióta idejöttél mind a ketten olyan furák vagytok. Talán ismeritek egymást?
- Nem dehogyis! Csak kíváncsi voltam. - mosolyogtam. 
-  Egyébként hogy hogy átjöttél másik suliba? - kortyolt bele innivalójába Leila.
- Hát ez elég bonyolult...végülis annyi az egész hogy elköltöztünk, szóval sulit kellett váltanom.
- Jaa gondolom elváltak a szüleid vagy valami ilyesmi lehet nem? Ne haragudj a sok kérdés miatt nem muszáj rá válaszolnod! - mosolygott kedvesen. Látta rajtam, hogy feszült vagyok. Túlságosan is.
- Nem..tudod, nekem nincsenek szüleim... vagyis vannak de..nem nincsenek. - hajtottam le fejem. 
- Jézusom..meghaltak? - tette szája elé kezét.
- Nem nem dehogyis! Tudod, amikor megszülettem, akkor nevelőintézetbe adtak és miután betöltöttem a 18-at ideköltöztem. 
- Egyedül laksz?
- Igen! - vágtam rá azonnal. Nem akartam, hogy megtudják kivel lakok. Legalább is még nem. 

Miután hazaértem a suliból, fáradtan dőltem be az ágyamba. Justin még nincs itthon. Biztos valamelyik cicababánál van. Nem tudom, az ilyen lányok hogyan kerülnek be  egy sport iskolába.  Az ilyen sulik általában nem a miniszoknyáról és a 15  centis magassarkúról híresek. 
Gondolkodásomból   hasam korgása zökkentett ki. Reggel óta nem ettem semmit. 
Lementem a konyhába és valami ehető után kutattam.  A hűtő  tömve volt különböző kajákkal. Pattie testvére Olivia is a közelbe lakik és néha -  néha ránk fog nézni.  Megveszi nekünk a kaját és a különböző fontosabb dolgokat. Még csak 2 napja ismerem, de máris olyan mintha, az anyukám  vagy nem is tudom mi lenne...de nagyon megkedveltem.

Épp szendvicsemet ettem amikor megszólalt a csengő. 
Unottan felálltam és ajtót nyitottam. Megdöbbentett a látvány.

- Szia! Nathen Clooney vagyok! - mosolygott féloldalasan. Próbáltam szóra nyitni számat, de egy hang sem jött ki rajta. Ez ő!

14. Rész - El kell tűnnünk innen!

Sziasztok.!:)

Ahog ígértem itt vagyok és meghoztam az ÚJ részt is.:D
Nem tudom mennyire lett izgalmas, érdekes de ezt majd Ti eldöntitek.;)
Ööömm nem készültem  nagyon semmi szöveggel, szóóóval jó olvasást és komizzatok.! <3



Ránk találtak!

- Kik? Kik találtak ránk? - néztem rá értetlenül. Semmit sem értettem.
- A szüleid. - suttogta. A szüleim. Ki kell mennem! Nem fognak megölni. Nem fognak. Meg kell őket ismernem. Tudnom kell hogy kik a szüleim. 
- Ki megyek! - mocorogtam.
- Dehogy mész! Hülye vagy?! - ragadta meg Justin a karomat. 
- Tudnom kell hogy kik a szüleim! - mondtam kicsit hangosabban, de ő azonnal befogta a számat.
- Megakarod öletni magad? Mert akkor menj leszarom, de ha meghalsz nem az én hibám lesz! - mondta halál komolyan.
- Oké nem lesz semmi baj. Minden oké lesz. - nyeltem egy nagyot.
- Ne menj kérlek! - hirtelen olyan volt mintha aggódna értem...de az nem lehet. Hogy Justin Bieber bárki miatt is aggódjon? Ugyan már. 

Nagy levegőt vettem és lassan kinyitottam a szekrény ajtaját.  Igen féltem, de valahogy megnyugtatott az a tudat, hogy odakint a szüleim vannak. Akik megakarnak ölni...lehet, hogy mégsem volt olyan  jó ötlet kijönni...

Lassan lépkedtem kifelé. Hangokat hallottam.
- Hol lehetnek? - kérdezte egy női hang.
- Nem tudom tűnjünk el innen. - válaszolt egy férfi.  A nappaliban vannak. Ez biztos.   Hatalmasat  dobbant a szívem amikor leértem. Oldalra fordultam. Ott voltak és engem néztek.
- Lexy!
- Anya? - kérdeztem könnyes szemekkel.
-  Igen én vagyok az. - jött oda és ölelt meg. Akármennyire is rettegtem visszaöleltem. Mégsem annyira félelmetesek. Egyáltalán nem néznek ki úgy, mintha megakarnának ölni. 
- Engedd el! - jött le Justin egy fegyvert tartva kezében.
- Semmi baj Justin! Nem bántanak. - fordultam felé.
- Tedd el a fegyvert! - szólt az apám. Vagyis gondolom ő volt..
- Tűnjetek el innen! - szólt vissza Justin. 
- Tedd el azt a rohadt fegyvert vagy.... - ordította a férfi.
- Vagy mi lesz? - kérdezte Justin. Az "apám"  abban a pillanatban elkapta a karomat és a nyakamnál fogva magához  szorított. 
- Engedd el Lexyt! 
- Mert ha nem?
- Szét lövöm azt az ocsmány fejedet! - fogta rá a fegyvert Justin. Nagyon féltem.  Féltem? Dehogyis, rettegtem! Sejtettem hogy mi  fog történni, de nem akartam...nem akartam meghalni. 
Az engem szorongató apám csak felnevetett,  nekem pedig olyan érzésem támadt mintha égne a hasam...aztán minden elsötétült. 



- Lexy ébredj! Hallod kelj fel! - rázogatta óvatosan valaki a karom. Lassan kinyitottam a szemem és Justint pillantottam meg. 
- Mi történt? - kérdeztem rekedten.
- Szedd össze magad el kell tűnnünk innen! - állt fel is elindult kifelé.  Felültem az ágy szélére, majd lassan felálltam. 
- ÁÁÁÁÁÁÁÁ! - üvöltöttem abban a pillanatban amint felálltam. Kezemet hasamhoz kaptam és összeestem.  Iszonyatosan fájt. Fájt, égett, feszült minden rossz amit el tudtok képzelni.  Szemeimbe könnyek szöktek. 
- Lexy! - rohant oda Justin. - Bocs elfelejtettem szólni. Gyere! - segített visszafeküdni. 
- Mi az isten történt? - kérdeztem rémülten.
- Az apád kis híján megkéselt téged. Én mondtam, hogy veszélyesek és megakarnak ölni, de te megint mentél a hülye fejed után! - üvöltött.  Pólóm aljhoz nyúltam és lassan felhúztam.  Elborzadtam a látványtól.  Undorító volt. Egy közel 15 cm-es vágás volt a hasamon....de már össze volt varrva és iszonyatosan feszült..
- Te varrtad  össze? - néztem Justinra.
- Igen. Nagy nehezen elüldöztem a szüleidet és mielőtt túl sok vét vesztettél volna, összevartam. 
- Köszönöm. - ültem fel.
-  Gyere bekötözöm a sebet és amilyen gyorsan csak tudunk, elindulunk. - indult a fürdő felé.
- Hova megyünk? - mentem utána nehezen.
- A Kaliforniai - félsziget déli részére. 
- Tessék? Miért és mi lesz Casievel és Pattival?! - kérdeztem egy kicsit magasabb hangnemben. 
- El kell tűnnünk innen! Nem maradhatunk itt! Bármelyik pillanatban  visszajöhetnek és megölhetnek. Ha visszajönnek nem találhatnak itt minket. 
- És ha Casie és Pettie jön vissza? Velük mi lesz, őket fogják megölni vagy mi a franc? - kiabáltam. 
- Nem jönnek már ide! Felhívtam anyát elmeséltem neki mindent és nem fognak ide visszajönni! Amint Casiet megműtik és kijönnek a kórházból Florídába mennek.
- Az nem lehet! Így sosem fogok találkozni a húgommal! - nem tilthatnak el Casietől!
- Ne hisztizz már annyit! 2 havonta találkozhattok. Egyik alkalommal ők jönnek hozzánk, másik alkalommal pedig mi megyünk hozzájuk.  De együtt nem maradhattok mert úgy ők is veszélyben vannak. 
- Oké ez még elmegy de...veled kell laknom? - mutattam rá.
- Ugyan már cica tudom hogy örülsz neki. - mosolyodott el.
- Nem vagyok cica és nem kurvára nem örülök neki! - mentem ki. Tessék amikor az ember már azt hiszi, hogy normális tuti elrontja valamivel.

Egy órával később már útra készen voltam. Rohadtul nem volt semmi kedvem menni főleg  nem úgy, hogy  nem köszönhettem el Casietől.

Bejelentés!

Sziasztok!

Nagyon sajnálom hogy hónapok óta nincs rész, de tudjátok suli edzések...
Már megvan /gondolatban/ hogy mi lesz a következő részben csak le kéne írni.. de, ha minden igaz pénteken vagy szombaton lesz időm és megírom a következő részt!

Aztán amikor beléptem és megnéztem a blogot szó szerint nem kaptam levegőt!  Amikor utoljára itt jártam 28 rendszeres olvasóm volt, de mostanra már 31 van! *o*  Iszonyatosan boldog vagyok és nem tudom, hogyan köszönhetném ezt meg. De tényleg. 
 Ti vagytok a világ legjobb olvasói nagyon szeretlek titeket és köszönöm!! <3 

UI: szavazzatok!;)

13. Rész - Ránk találtak

Köszönöm a 11 kommentet.!!  Tudom nagyon sokat késtem, de most ittvagyok és meghoztam!:D   
Nos amíg nem voltam itt, gazdagodtam egy újabb rendszeres olvasóval, így már 28 rendszeres olvasóm van.!! Nagyon nagyon szépen köszönöm.! 

Ha már ott tartunk, hogy 28  rendszeres olvasóm van, akkor az azt jelenti, hogy lehetne 28 kommentem.....ne értsétek félre, nagyon megvagyok  elégedve, de azért mégis jó lenne egyszer azt látni, hogy 20-22 komment...... 

Na mindegy,  meghoztam a részt (bocsi ha nem lett olyan hiper-szuper, de nem vagyok formában...://) , olvassátok,  komizzatok és iratkozzatok fel.! :*
 


- Lexy gyertek Casienek valami baja van! - rontott be Pattie. 


Azonnal kibújtam Justin karjai közül és rohantam Pattie után.  Nagyon megijedtem.
Casie ott feküdt a földön. Valószínűleg ájultan.                                                                                 

- Casie! Casie! -  guggoltam le mellé - Casie kicsim ébredj fel! - rázogattam, de semmi. 
- Mi történt? - rohant oda Justin is.
- Nem tudom! Mi történt Pattie? - álltam fel és mentem oda hozzá. Szegény levegőt alig kapott annyira sírt....de én sem voltam másképp.. - Pattie mi történt?!
- É-én ne-nem tudom... egyszer csak összeesett  és én n-nem tudom. - zokogott.


* 2 órával később a kórházban*


Még mindig nem tudjuk mi Casie baja. Pattie és én  teljesen kivagyunk, Justin meg...hát igen ő Justin. Most is a telefonját nyomkodva ül...semmit sem tudok leolvasni az arcáról. Nem  látnám, hogy aggódik, hogy szomorú, hogy ideges, vagy valami..semmit. Ez olyan idegesítő.  De Casie könyörgöm  Istenem csak ne legyen semmi baja! Ha bármi  történik vele azt nem élem túl..ő az egyetlen akit igazán szeretek és bármit megtennék érte! Sokan mondták már, hogy ez már néha beteges  amit csinálok, de nem érdekel.  Ölni tudnék Casieért. 

- Casie Reed hozzátartozóit kérném! - jött ki egy fehér köpenyes nő. Mind a hárman, igen Justin is, felálltunk és odasiettünk. -  Mindenki a hozzátartozója?
- Az édesanyja. - szólt Pattie.
- A bátyja. - Justin.
- A..a nővére. - szipogtam.  Nem tudom miért voltam ilyen bizonytalan. Olyan  furcsa most ez az egész. 
- Rendben. - bólintott a nő - Nos, térjünk a lényegre.  Megvizsgáltam  Casiet és  eredményül azt kaptam, hogy nem működik rendesen a szívbillentyűje.   
- Jézusom! - temettem tenyerembe könnyektől ázott arcomat.
- Mitől van ez? 
-  A szívbillentyűk működésének zavarát okozhatják veleszületett fejlődési rendellenességek. A veleszületett  szívhibák a születések 0,8-1 százalékánál fordulnak elő. 
Az emberi szívben a szívbillentyűk  biztosítják a vér megfelelő, egyirányú áramlását a változó nyomáson alapuló nyitás-zárás útján.
Elégtelen záródásuk esetén a vér visszaáramlik és nem kap rendes, tiszta vért.
- És akkor mi van? - kérdezte flegmán Justin.
- Na jó vagy normális leszel, vagy elhúzol a picsába! - szakadt fel belőlem.
- Lexy! - szólt rám Pattie.
- Sajnálom! Nagyon aggódom de ez a...
- Kérlek elég legyen! - szólt még egyszer. 
- Sajnálom.... Mikor mehetünk be hozzá?
- Még alszik, de ha minden igaz 1-2 órán belül felébred. Bemehetnek hozzá ha szeretnének.
- Köszönjük! Van még valami amit tudnunk kell? - kérdeztem. 
- Ha 2 héten belül nem végezzük el a műtétet, akkor  bele is halhat.
- Akkor miért nem műtik meg már most? - emeltem feljebb a hangomat. 
- Nyugodjon meg!  Először is megfigyelésen kell bent tartani, hogy  elvégezhető-e a műtét.  Másodszor, pedig szülői beleegyezés szükséges. - fordult Pattie felé. 
- Ugye ezt nem most kell eldöntenem? - kérdezte félve Pattie.
-  Tessék? - kiabáltam.
- Ezt majd később megbeszéljük. - suttogta oda. Nem értettem miért nem akarja, hogy megműtsék Casiet.  Talán mégsem olyan kedves és aranyos mint amilyennek megismertem? 
- Nem még van egy kevés idő gondolkozni rajta. De nem sok. Sajnálom de most mennem kell. Remélem tudtam segíteni és minél előbb várom a választ. Viszlát! - ment el az orvos. 


- Lexy hazamehettek ha akartok én itt maradok vele. Ne aggódj vigyázok rá! - ébresztett fel Pattie.  Casei egyszer már felkelt, de 10 perccel később vissza is aludt. Nem szeretném itt hagyni, de  muszáj átöltöznöm és rendbe tenni magam...hisz még mindig egy száll fürdőruhában vagyok. 
- Biztos? - álltam fel.
- Biztos. 
- Reggel visszajövök oké? 
- Rendben. - bólintott.  Odasétáltam Casiehez, adtam homlokára egy puszit, majd szép lassan elindultam kifelé. Pattie azért nem akarta először a műtétet, mert tudja, hogy ez a műtét életveszélyes és félti Casiet....de ha nem lesz műtét akkor is meghalhat...oké Lexy fogd be a szád és NE gondolj ilyenekre!
- Héé kicsim nagyon fáradt vagy, vagy van még erőd hozzám?  - tette Justin kezét  fenekemre, miközben a hajóhoz sétáltunk vissza.  
- Hogy  lehetsz ezek után is ilyen hülye? Mit is vártam te sosem változol! Undorító vagy! - szedtem le kezét magamról. Undorító amit csinál.  Már azt hittem, hogy talán megváltozik, de úgy látszik mégsem.   Hogy lehet egy  ilyen aranyos, kedves, együtt érző,  nagylelkű nőnek egy ilyen tuskó fia? 


- Justin hol a telefonom? - kiabáltam, miközben a szobája felé vettem az irányt. Hirtelen valaki elkapott és berántott a gardróbba.  Sikítani akartam, de  befogta a számat. 
- Most elengedlek de maradj kussba! - suttogta a fülembe.....Justin. Tudhattam volna.  Lassan levette kezét a számról és elengedett. 
- Mi a francot csinálsz? 
- Fogd már be! - húzott be a ruhák közé, majd ismét befogta a számat.  Valaki bejött a gardróbba. Vagyis inkább csak benézett, de nekem ez is elég volt ahhoz, hogy elbőgjem magam.  Ha parázok mindig sírok...  
- K-k-ki volt ez? - kérdeztem.
- Jobb, ha nem tudod.
- Félnem kell, mert nagyon parázok! 
- Oké - fordított magával szembe - csak akkor mondom el, ha megígéred, hogy nem kezdesz el sikítozni vagy valami lányos hülyeséget csinálni!
- Mondd már! 

- Ránk találtak!

12. Egyre közelebb...

Ééés megint jöttem rontani a levegőt.!:D

Az előző részhez 5 komit kaptam, ami szerintem egy kicsit kevés a többihez képest, de kiengesztel az, hogy már 27 RENDSZERES OLVASOM VAN.!*.*  Úristen amikor megláttam szó szerint elállt a lélegzetem.! 27 te jó ég 27.! Felfogni sem bírom.!! Nagyon nagyon köszönöm iszonyú hálás vagyok.!<33

Mivel jövőhéten kezdődik suli, ezért valószínűleg csak 1 részt tudok hozni hetente. Sajnálom, de van másik 2 blogom, tanulnom kel ezerrel és mellette ott van a heti több edzés. 
Remélem megértitek és ennek ellenére olvasni és komizni fogtok.!:)  

A részhez pedig a szokásos:
Komizzatok és iratkozzatok fel.!;)<33 



 Csak ültem az ágyon és bámultam ki az ablakon a szépen csillogó tengerre.  Gondoltam kimegyek és szívok egy kis friss levegőt.  Még mindig nem tudom felfogni ezt a mai napot.  És az, hogy Justin Casie igazi tesója....az aztán mindent visz.  De nem érdekel én mindig úgy fogok rá gondolni mint az igazi húgomra. Kicsinek is szerettem, most is szeretem és szeretni is fogom. Ennyire még sosem kötődtem egy emberhez sem. 

Amint kiértem egy alakot láttam meg, a hajó elején ülve, cigit tartva a kezébe. Rögtön felismertem. És persze ki más lenne ezen a hajón aki cigizik? 
- Már itt sem lehet békén hagyni?  - kérdezte, de nem fordult felém.
- Tudtommal te ráncigáltál fel ide. - ültem le tőle egy kicsit távolabb. 
-  Ha megakarsz halni, tőlem már most elmehetsz. - fordult felém. 
- Meghalni? Mégis ki akar megölni? - néztem rá értetlenül, amit szerintem nem látott, mert koromsötét volt. 
- Ch! - nevetett fel - Szerinted miért vagy itt? - szívott bele cigijébe. 
- Öööömm nem tudom? - emeltem fel kezeimet.
- Azért vagy itt, hogy a szüleid ne találjanak rád. 
- Miért? 
- Most komolyan ennyire hülye vagy? Ők akarnak megölni. - a saját szüleim megakarnak ölni? Oké ez nekem magas nagyon magas. Miért akarnának megölni? A gyerekük vagyok. A szülők nem ölik meg a saját gyereküket. 
- 1 kösz ez kedves volt. 2 miért akarnak megölni? - húztam fel lábaimat. Egy kicsit fáztam. Vagyis nagyon fáztam. Eléggé lehűlt az idő, de az én "testőröm" félmeztelenűl üldögélt. Ha ránéztem már vacogni kezdtem. 
- A szüleid valami hülye  szekta tagjai. Abban a hittben élnek, hogy a gyereküket születés után meg kell ölni különben a későbbiekben balszerencsét hoz.  Amióta elvettek tőlük, azóta rögeszmésen keresnem téged, de eddig szerencsére nem találtak meg. -   Wááow komolyan ő mondta, hogy szerencsére. Ez nekem új. 
- Azta! Ez eléggé....félelmetes. - bámultam a tengert. 
- Hát igen az. De ne aggódj nem fognak megtalálni. 
- Miért vagy benne annyira biztos? - emeltem rá tekintetem. 
- Ha 17 éven keresztül nem találtak meg, gondolod ezután megfognak? - nevetett. Nem értem ezen mi olyan vicces.
- Hát, nem lehet tudni. - álltam fel - Én megyek aludni. Jó éjt!
- Neked is! És vigyázz, nehogy valaki éjszaka rád törjön! -  villantotta fel perverz, féloldalas mosolyát. Hmmm de szexi! Mi? Nem! Állj le Lexy!
- Haha nagyon vicces! - indultam el befelé. 


Reggel fejfájásra ébredtem.  Biztos azért, mert nem aludtam ki magam.  
Forgolódtam még egy kicsit, hátha vissza alszom, de esélytelen volt.  Felültem, nyújtózkodtam, majd nehezen felálltam. Felvettem a köntösömet és lassan kiballagtam a konyhába, amit vagy 5 percig kerestem. 
- Jó reggelt Lex! - ölelt meg Casie.
- Neked is! adtam puszit feje tetejére. 
- Szia Lexy! - köszönt Pattie.
- Jó reggelt! - ültem le húgocskám mellé. 
- Hogy aludtál? - kérdezte miközben kávéját szürcsölte. 
- Hát, nem sokat aludtam, de az a  5 óra csodálatos volt. 
- Uhh az nem valami sok. Mit szólnátok hozzá, ha ma elmennénk hajókázni? Ugrálhattok a hajóról! - lássuk csak. Hajókázás egy giga jachttal, ugrálni a giga jachtról és alattunk több ezer méter mély víz. Ja és még kitudja hány ragadozó izé. Végül is miért ne?  Elvégre nem mindennap hajókázhatok egy luxushajóval. 
- Én benne vagyok! - válaszoltam.
- Én is! - pattant fel Casie. - Felveszem a fürdőruhámat. - rohant el.  Én csak nevetve néztem utána. Néha olyan bolond. 
- Lexy! - szólított meg Pattie.
- Igen? - fordultam vissza.
- Ugye tudod, hogy Justin nagyon szereti Casiet? - miért, miért kell állandóan felhozni ezt a gyereket?! Csak egy percre, nem lehetne hanyagolni? Olyan nagy kérés ez? 
- Nem nem tudom. - hajtottam le fejem - De most inkább én is megyek öltözni. - álltam fel. Pattie csak bólintott. Gyorsan eljöttem, mert nem akartam tovább erről beszélni. Bevallom igen fáj, hogy Cas nem az én tesóm. De sajnos ez ellen nem tudok tenni semmit.  

Odasétáltam a bőröndömhöz és előkerestem egy fürdőruhát.    
Nem vagyok nagyon oda a rózsaszín cuccokért, de ez a fürdőruha a kedvencem. Imádom*.*  

- Ki ugrik elsőnek? - kérdezte izgatottan Cas amikor odaértünk.
- Én biztos nem! - emeltem fel kezeimet.
- Akkor majd én! - indult neki Casie.
- Na azt már nem! - kaptam el - Egyedül nem mehetsz! 
- Jó akkor veled megyek! - húzott maga után.
- Kérd meg Justint. - úristen! Ezt én sem mondtam komolyan. 
- Hát oké! 
- Vagyis! Inkább megyek én.  - odasétáltunk a hajó szélére. Nem is volt olyan magas.  De olyan félelmetes. Igazából nem tudom mi volt benne a félelmetes csak félelmetes volt. 
Hirtelen valaki hátulról elkapta a derekamat és meglökött a víz felé, de abban a pillanatban vissza is húzott. 
A szívbaj kerülgetett. Ijedtemben hátranyúltam és megkapaszkodtam az illető kezeibe. 
- Mi a fasz?! - fordultam meg. Ki hitte volna? Justinnal találtam magam szembe. -
- Csak nem ijedtél meg? - vigyorgott tökéletes telt ajkaival.... Lexy állj már le! 
- Menj a fenébe! - szedtem le magamról izmos karjait. Normális vagy ember?! 
-  Tesóóó  ugrasz velem? - ugrált Casie Justin kezét rázogatva.  Szemeimbe könnyek gyűltek. Felálltam és berohantam a szobámba.  "tesó" ez az egy szó ismétlődött a fejemben újra és újra. És az, hogy Casie ezt nem nekem mondta. 

Jobb lett volna, ha ez az egész nem derül ki.  Élhettük volna tovább a mi kis nyugis éltünket.   Most minden felborult. Nincs senkim.  Elvesztettem a családomat, a húgom nem is az én húgom. 
- Lexy! - rontott be Justin a szobába.
- Mit akarsz? 
- Mi a baj? - ült le mellém. 
- Szerinted? Mégis mi lenne a bajom? - álltam fel - Nincs senkim! A szüleim megakarnak ölni, a nevelőanyám odaadott nektek, a nevelőapám egy pedofil és a húgom pedig nem az én húgom.  Egyedül vagyok érted? Egyedül! - törtem ki zokogásba. 
- Nem vagy egyedül! - jött mellém - Itt vagyunk neked mi. Anya, Casie és én is. 
- Te? 
- Muszáj! - mosolyodott el - Ha akarom, ha nem muszáj.  Nyugi nem lesz semmi baj. - ölelt meg.  Akaratom ellenére is visszaöleltem. Szükségem volt az ölelésére. Úgy éreztem, egyre közelebb kerülök hozzá...

- Lexy gyertek Casienek valami baja van! - rontott be Pattie. 

11. Rész - Most már ez az otthonom...

Uramistenszentszűzanyámtejóég!  Egyszerűen felfogni sem bírom, hogy már 24,  24 rendszeres olvasóm van.!!  Úristen mindjárt elbőgöm magam.! Nagyon nagyon szépen köszönöm, el sem tudjátok hinni, hogy mennyire boldog vagyok.!  Szóhoz sem jutok. Ti vagytok a legjobb olvasók a világon és nagyon szeretlek titeket.! Jobb olvasókat nem is kérhetnék.!<333

Megkértelek titeket, hogy írjatok hosszab véleményt a blogomról. 1-2 ember meg is tette, szóval nekik meg pláne köszönöm.! De a többieknek is nagyon.!

fanni csekk:  Nagyon jól esett, amikor olvastam, hogy ez  a blog az "életed részévé vált".  Nem is tudom mit mondjak.  És te köszönöd, hogy én ilyen jól írok?  Úristen én köszönöm, hogy folyamatosan komizol.! Nagyon sokat jelent.:) 

Zsanett Király: Köszönöm.!:) Hát, igen én is örülök neki.:) Igen láttam és nagyon szépen köszönöm.!!  Justinnal és Lexyvel kapcsolatban, pedig nem ígérek semmit.:D 

Lily és Viri: Köszönöm.!:) Én tehetséges? :O Bármi vagyok csak az nem, de köszönöm.  xd  Hát látod.:D  Én is a tieidet*.* <33

Paige Parker: Atyaúristendelefagytam! :O  A Te komid volt, amin a legeslegjobban meglepődtem.!  Jól fogalmazok?  Huuuh hát itt nem tudtam mit mondani. Nem tudom én ezt eddig nem vettem észre...   És a másik: "és ami még jobb, hogy nem sablon..".  Itt aztán tényleg teljes levegőszünet.:O  Én végig úgy éreztem, hogy az egész történet sablon. Sosem fedeztem fel benne semmi olyat, ami eltérne e többi blogtól.  Nagyon jól esett, hogy pont Te, az egyik kedvenc blogíróm, ilyen kommentárt írt. Köszönöm.!:) Nagyon nagyon sokat jelent.! <333 

Nagyon nagyon szépen köszönöm a többieknek is tényleg.! Akit nem írtam ide, az azért volt, mert ők nem fejtették ki bővebben, hogy mi a véleményük a blogomról...  Szeretném, ha ti is megtennétek, mert nekem tényleg nagyon sokat jelentene.! 

Remélem ez a rész is tetszeni fog és komiztok.:)<333



Válasza hallatán teljesen lefagytam. Meg kell védjen? Kitől? És miért  neki?  Köze van ennek az egésznek anyához? És mi van Casievel?  Kérdések sorozata futott át fejembe, mire felfogtam, hogy már vagy 5 perce mozdulatlanul ölelgetem Justint.  
Mivel még nem fogtam fel, hogy mit is mondott, lassan elváltam tőle és értetlenül néztem rá. 

- Tessék? - ráztam fejem - Mi az, hogy meg kell védj? Mégis kitől és miért? - kérdeztem valamivel magasabb hangon. Nagyon ki voltam akadva.
- Nézd Lexy ez bonyolult...
- Mi az, hogy bonyolult? Tudni akarom, miért vagyunk itt és mitől kell neked megvédened! - kiabáltam rá. Majdnem elbőgtem magam.. 
- Ne ordíts már baszd meg! Nyugodj meg, fogd be és mindent elmondok! - kiabált már ő is.  Agyrázkódásom van a hülye hangulatváltozásaitól.  Leültem az ágy szélére és figyeltem. 
- Először is a szüleid Nick és Lucy  nem az igazi szüleid. - mondta halál nyugodtan.
- Mi- micsoda? Nem az igaziak? - kerekedtek ki szemeim. Azok az emberek, akiről mindvégig azt hittem, hogy a szüleim, most kiderül, hogy mégsem?  Nem tudjátok elhinni, milyen érzés ez.  Hogy hogyan érzem most magam? Jól,mert  kiderült, hogy Nick aki lefeküdt a legjobb barátnőmmel igazából nem is az apám és ez egy megkönnyebbülés számomra.  Szarul, mert nem  ők mondták el és mindvégig hazudtak nekem. Az egész életem egy nagy hazugság lett volna? 
- Nem nem az igaziak. Az igazi szüleidtől már akkor el kellett  venni, amikor megszülettél. Nem ismerhettek téged, te sem  ismerhetted őket és nem is ismerheted őket.  Ők tudják, hogy te ki vagy,  tudják hol laksz, és arról is tudnak, hogy bekerültél az otthonba, ezért is kellett elhozni téged onnan.  - mi az, hogy  el kellett venni tőlük? Mi rosszat tettek ellenem? 
- Oké ez nekem sok. - álltam fel -  Kiderül, hogy a szüleim nem az igazi szüleim,  és hogy el kellett venni tőlük. Én nem ismerhetem őket, de ők ismerhetnek engem.  És neked kell megvédeni tőlük. - járkáltam fel alá a szobában.
- Igen ez így van. - bólogatott.
- És mi van Casievel? Őt nem kell megvédened? - fordultam felé.
- Casie nincs veszélyben, mivel ő nem az igazi testvéred.
- Jól van, most teljesen kiborultam!  Az egész életem egy nagy hazugság volt idáig! A családom akiket szeretek nem az igazi családom és mindezt pont tőled kell megtudnom!  Jobban ismered a saját életemet mint én! - kiabáltam miközben sírtam. 
- Figyelj Lexy ez.... - állt fel ő is. 
- Csak hagyj békén! - rohantam ki a szobából. 


 Nem tudtam merre menjek. Visszamentem  a nappaliba. Casie és Pattie a kanapén ültek és játszottak valamit. Kérdően néztek rám.  Válaszul csak megráztam a fejem.
Kimentem és leültem a hajó szélére. Kezemet a korlátra, fejemet pedig kezemre támasztottam.  Ez az egész....sok volt így egyszerre.  
Ha tényleg nem ők voltak a szüleim, miért nem mondták el? És akkor kik az igazi szüleim?  Fura, hogy Justin ennyi mindent tud az életemről én pedig szinte semmit. Ez nagyon aggasztó. 
Vajon az igazi szüleim szerethetnek? Vagy miért kellett elvenni tőlük? 

Legszívesebben most beugranék a vízbe és hagynám hadd fulladjak meg. Ezek után mi értelme lenne élni? Nincs senkim...teljesen egyedül vagyok.  És Casie....vajon ő tudja, hogy nem az igazi tesóm?  Összetörne ha megtudná? Nem tudom, de meg kell tudnia.  

- Lexy mi a baj? - futott oda hozzám az előbb említett személy. 
- Van valami, amit el kell mondanom. - néztem rá. - Casie te....ne-nem az igazi tesóm vagy. - hajtottam le fejem.
- Ezt ki mondta? Honnan veszed?  Nem hiszem el!
-  Pedig sajnos igaz... De hé! - fogtam meg kezét - Nem lesz semmi baj. Én mindig itt leszek veled, bármi is történjen oké? Sosem foglak elhagyni! 
- Ígéred? -  bukott ki egy könnycsepp szeméből.
- Ígérem! - öleltem meg - Te örökké az én kishúgom maradsz! - pusziltam meg fejét.
- És anyukról tudsz? - vált el tőlem. 
- Te tudtál róla? - néztem rá kikerekedett szemekkel.
- Igen.  Pattie most mondta el. - hajtotta le fejét. 
- Ez most komoly?  De akkor kik a te szüleid? - kérdeztem tőle.
- Azt nem tudom ki az apukám, de azt igen ki az anyukám.
- És ki? 
- Pattie. 
- Mi van? Pattie az anyukád? Akkor Justin a te tesód! - álltam fel.  
- Igen. - állt fel ő is - De őt sohasem fogom annyira szeretni mint téged! - ölelt meg. Ez aranyos volt. 
- Aranyos vagy de, ő az igazi testvéred. Emlékszel mennyit beszéltünk arról, hogy bárcsak lenne egy bátyánk? - bólogatott - Te most kaptál egyet.  Örülj neki és tölts vele minél több időt. 
- De te nem akarod, hogy vele legyek. - mondta kislányos hangon.
- Eddig nem akartam, mert nem ismeretem igazán és nem tudtam, hogy ki ő.  És nem tilthatom meg, hogy kerüld el a  saját testvéredet. - simogattam meg arcát. - Gyere! - fogtam meg kezét - Menjünk és aludjunk. Fáradt vagyok.
- Én is. - indult el.


Megbeszéltük a dolgokat Pattieval és Justinnal.  Nagy nehezen lenyugodtam és megpróbáltam elfogadni a tény, hogy fogalmam sincs kik a valódi családom.  A többiek szerint nem is kell megtudnom, mert pont ők azok, akiktől meg kell védenie Justinnak. . Állítólag már születésem óta védeni próbáltak az igazi szüleimtől, ezért vettek el tőlük, aztán amikor kiderült ez az egész  Nick és Tori között....... ezt a sztorit már tudjátok.  És azt is megtudtam, miért pont Justinék hoztak el. Ha Lucyék nem tudtak volna megvédeni, akkor eleve hozzájuk kerültem volna.  Igen az az egész nagyon bonyolult és én is nehezen értettem meg, de valahogy csak sikerült.

Suliba és kempózni sem járhatunk már. Magántanulók leszünk, kempózni pedig csak itthon kempózhatunk.  Hihetetlen, de a hajó aljába van egy giga nagy edzőterem. Igen ide kell költöznünk. Nyáron maradunk a hajón, télen pedig  valami házba megyünk.
Fura, hogy csak így simán beletörődtem, a ténybe, hogy Justinnal kell laknom.  De sajnos mást nem tudok csinálni. Megpróbálok megbarátkozni vele vagy valami...

Casie és én is kaptam egy szobát.  Casienél még nem voltam, de az én szobám nagyon jól néz ki. Pont az én stílusom.   Mostantól ez az otthonom.....

Nagyon nagyon sajnálom, ha nem tetszett, de most csak ezt tudtam kihozni..:/  Bocsánat még egyszer. 

10. Rész - Meg kell védjelek!

Kedves OlvasÓim.!:) Nem szoktalak titeket így hívni (amit nagyon sajnálom, pedig megérdemelnétek).  
Az előző részhez 7 komit kaptam, ami a többihez viszonyítva kevés, de mivel lett még 1 rendszeres olvasom és kaptam még 2 díjat, most ez nem zavar.! Nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm nektek.!

Aztán, nyitottam egy új blogot amit ITT   tudtok elolvasni. Remélem ez is tetszeni fog és kapok komikat + feliratkozókat.:)

Megszeretnélek titeket kérni arra, hogy  egy kicsit bővebben fejtsétek ki, mi a véleményetek a blogról.  Tudom, hogy ezt sokan nem szeretnétek megtenni, de nekem nagyon sokat jelentene. 
Köszönöm előre is.:)
Komizzatok és iratkozzatok fel.!:)<33


- Gyertek! - indult el Justin a hajó felé. Azt akarja, hogy én felmenjek? Arra a baszott nagy jacht-ra? Vele?  Casie azonnal utána futott. Most komolyan, mi a fene ütött a húgomba? 
- Én biztos nem megyek! - tettem keresztbe karjaimat mellkasom előtt.
- Ne akard, hogy ide is úgy keljen felráncigálnom. - fordult vissza. 
Hihetetlen, de elindultam fel a hajóra. Nem tudom mi ütött belém.  Kíváncsi voltam mit akar, de közben féltem is tőle...

Amikor beértem tátva maradt a szám. Tudtam, hogy Justinék gazdagok, na de ennyire! /persze ha ez az ő hajójuk/   Kívülről sem volt semmi, de bent...wááow" 


- Szia! Te biztos Lexy vagy! - jött oda egy 30-as éveiben járó nő.  - Én Justin anyukája vagyok Pattie. - nyújtott kezet.  Egész kedves. 
- Lexy Reed. - fogadtam el kezét. - Elmesélné valaki végre, hogy mi is folyik itt? - néztem körbe.  
Justin ránézett az anyjára, majd felment az emeletre. Igen emeletes a hajó.  
- Casie! - fordult vissza -  Gyere fel és megmutatom a videó játékaimat. - mosolygott. 

A húgom imád videó játékozni. Én is szeretek, de nem vagyok függő. Gyilkos pillantást vetettem  rá, mire ő csak féloldalasan elmosolyodott. 
- Hogy a viharba ne?! - indult el Casie. Mióta beszél így? 
- Casie ne! - kiabáltam utána.
- Miért ne? - nézett rám értetlenül.
- Mert nem akarom, hogy vele legyél. - intettem Justin felé.
-  Lexy nyugodj meg. Ők ketten felmennek játszani, mi pedig leülünk és beszélgetünk egy kicsit. Így jó lesz? - simogatta meg karomat Pattie.
- Igen. - sóhajtottam - De! Ha egy újjal is hozzáérsz, én esküszöm megöllek! - néztem Justin felé.
-  Oké oké gyere velem, Justin ti meg menjetek már! - húzott a kanapé felé Pattie. 

Leültünk a kanapéra és megpróbáltam lehiggadni.  Nem nagyon sikerült. Még mindig nagyon féltem Casiet.  Félek hogy ez az elmebeteg vele is azt csinálja, amit velem tette még a táborban. A karom azóta is lila foltos. Általában egy csuklószorítóval eltakarom, vagy egy pulcsival. 

- Miért félsz ennyire Justintól? - kérdezte Pattie. Nem akartam neki elmondani. Elvégre mégis csak a fia. 
-  Inkább nem mondanám el. - hajtottam le a fejemet.
- Figyelj Lexy. Justin valójában nem ilyen. Vagyis nem volt ilyen. Régebben mindig mosolygott, nagyon jó tanuló volt, kedves volt és mindenben segített mindenkinek.  Ő volt a világ legjobb embere. Aztán... - itt elcsuklott a hangja. Szemeibe könnyek gyűltek.
- Mi történt? - néztem rá.
- Volt egy bátyja, David. Nagyon jó viszonyban voltak. Olyanok voltak mint a legjobb barátok. Mindet együtt csináltak. Együtt nevettek, együtt sírtak, együtt buliztak és együtt csajoztak. - nevette el magát az utolsó mondaton. - Aztán 2 éve volt egy baleset.  Kimentek a partra  sétálni, de találtak egy helyet, ami álltólag  baromi jó volt sziklaugrásra.  David fejest ugrott és beverte a fejét egy sziklába.  Elvesztette az eszméletét. Bevitték a kórházba, de  sajnos már  nem tudták megmenteni. -  bukott ki egy könnycsepp  szeméből -  Justin azóta ilyen akaratos és bunkó mindenkivel.  
-  Úristen! - kaptam szám elé kezemet - Semmi baj! Ne sírjon! -  gondolkodtam rajta, hogy megöleljem-e, de végül megöleltem.
- Nyugodtan tegezhetsz. - nézett rám mosolyogva -  De Justintól nem kell félteni a húgodat. Próbálj meg kedves lenni vele és  ő is az lesz. Hidd el! - simogatta meg arcomat.
-  Én még is félek tőle... - fordítottam el fejemet. 
- De miért? - nézett rám. Nem válaszoltam, csak levettem kezemről a csuklószorítót, ezzel felfedve a lila foltokat.
- Te jó ég! Ezt Justin csinálta? - kapta el kezemet. Bólogattam. 
- Egy hónapja, amikor a táborban voltunk. De nem érdekes. Szeretném tudni, hogy miért is vagyok itt.
- Nézd Lexy, ezt inkább Justintól kell megtudnod. Nekem az a dolgom, hogy Casiere vigyázzak.  - állt fel és elment.

Én is felálltam és felmentem Casieék után.  

- Baromi sok játéka van! Nézd meg te is! Nekem le kell mennem Pattie nénihez. - jött le húgom a lépcsőn.  Elég furcsa lett mostanában. Amióta bekerültük az otthonba...megváltozott.
Megráztam fejem, hogy egy kicsit kitisztuljon, majd továbbmentem. 
Nem tudtam melyik szobába kell mennem, így úgy döntöttem, hogy benyitok mindegyikbe. 
Aztán valami furát hallottam. Mintha valaki gitározna.  Gyönyörű volt. Mint egy profi. Valami szenzációs. De Justin mióta tud ilyen gyönyörűen játszani?  Kételkedtem benne, hogy tényleg ő az-e, de tuti, hogy ő volt, mert  más nem volt az emeletem rajtunk kívül.  
Halkan bementem a szobába és leültem mellé. Biztos, hogy észrevett, de nem foglalkozott velem. Csak ültem ott és figyeltem ahogyan játszik. Halkan dúdolt is mellette. 

- Ez gyönyörű volt! - mondtam, amikor befejezte.
- Mióta vagy te velem kedves? - nézett rám.
- Ha én kedves vagyok, akkor te is az vagy velem. Tudom, hogy te nem mindig voltál ilyen. - néztem szemeibe. 
- Tudod persze! Semmit sem tudsz, miért vagyok ilyen. - állt fel idegesen és az ablakhoz sétált. 
- De de tudom. - álltam meg mögötte - Figyelj én sajnálom ami történt a tesóddal...
- Sajnálod persze! - fordult meg. Szemei izzottak a dühtől és könnyesek voltak. Sosem láttam még sírni. - Semmit sem tudsz. Nem tudod, mit éreztem akkor és, hogy most mit érzek. 
- Akkor mondd el! 
- Miért pont neked mondjam el?! - intett felém jobb kezével. 
- Tudom, hogy ez most nehéz, de kérlek. - úristen!  Hihetetlen, hogy lesüllyedtem a könyörgési szintre. Akármilyen bunkó is, sajnálom.
- Minden az én hibám. Miattam történt minden. Tessék most boldog vagy? - tárta szét karjait. 
- Miért lenne a te hibád? - néztem rá értetlenül. Tényleg nem értettem.
- Mert én erőszakoskodtam, hogy ugorjunk le onnan. Megöltem a bátyámat. - sírta el magát. Fura volt, hogy sírni látom. Ez nem megszokott tőle. Nagyon megsajnáltam.  Iszonyatos érzés lehet elveszíteni egy testvért, főleg ha ilyen közel állt hozzád. 

Hihetetlen, de olyan szinten megsajnáltam, hogy rám is rám jött a sírhatnék, de sikerült visszatartanom.  Bármennyire is utálom, úgy éreztem tennem kell valamit.
Közelebb mentem hozzá és megöleltem. Kezeit derekamra vezette és hatalmas erővel szorított magához, miközben fejét nyakamba fúrta.

- Miért hoztál ide? 
- Meg kell védjelek! - suttogta nyakamba.